Aki valaha szembesült már a megállíthatatlannak tartott "agyalással" (problémák, szorongató gondolatokon való rágódással), az biztos azt mondja most, az aggodalmakat nem lehet menedzselni. Ha egyszer elindulnak a gondolatok, az ember elmerül bennük, és a végén borzasztó rosszul érzi magát. Az aggódás stresszkeltő és ártalmas az egészségre. Mit kezdjünk hát vele?

Az aggodalmak kezelésének egyik meglepő módja, ha időt szentelünk neki. Ha napközben ránk törnek a nyomasztó gondolatok, félre kell tennünk őket azzal a tudattal, hogy a nap folyamán később valamikor foglalkozni fogunk velük. Érdemes ilyenkor egy olyan időpontot választani, amikor feltehetően ráérünk legalább 20 percre. Ez leginkább azért fontos, hogy hihető legyen számunkra, hogy bízhassunk abban, lesz lehetőségünk valójában törődni a problémáinkkal, hiszen bizonyosak lehetünk abban, hogy a nyomasztó gondolatok nem hagynak olyan könnyen békén bennünket. De kitartónak kell lennünk. Ha újra és újra ránk tör az aggódás, emlékeztessük magunkat arra, hogy ennek nem most van itt az ideje, hanem pl. délután négy órakor. 

A következő lépés az, hogy ténylegesen rászánjuk a meghatározott időnket a szorongásra. Ne spóroljuk le ezt. Könnyebb lenne megúszni, de hasznos lehet, ha időhatárosan foglalkozunk a problémánkkal. Egyrészt valószínűleg, jobban fogunk koncentrálni, és kevésbé engedjük szabadjára a gondolatainkat. (A kontroll nélküli aggodalmaskodás legnagyobb veszélye, hogy elmerülünk a félelmeinkben, és nehezen tartjuk meg logikus énünket.) Másrészt, ha meg akarjuk úszni az aggodalmaskodást, előfordulhat, hogy este, amikor aludni szeretnénk, törnek elő a kezeletlen félelmek, és nem hagynak bennünket aludni. És akkor már sokkal nehezebben küzdünk meg velük. Harmadrészt a szavahihetőségünk is megmarad önmagunk előtt. Ami viccesen hangzik, de ha jobban belegondolunk, hogy egy másik személynek sem hisszük el, amit mond, ha egyszer már átvágott bennünket, magunkkal miért lenne ez másként? Negyedrészt a 20 perc lejárta után (érdemes akár órát is beállítani), nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk magunknak azt, ha nem született megoldás a problémánkra, hogy rászántam ezt az időt, folytatom holnap ugyanebben az időben.

Íme tehát egy tipp ahhoz, hogy mit kezdhetünk az aggodalmainkkal. Remélem, tudjátok hasznosítani. És mindenképpen kíváncsi lennék a ti megoldásaitokra, hogy hogyan lehet még kezelni az aggódást. Ha van kedvetek, osszátok meg kommentben velem! 

Szép napot! :)

Már a címben szereplő kérdés is egy csomó ellentmondást tartalmaz, ha jobban belegondolunk. Mintha a hatékonyság és a pihenés valahogy kizárná egymást. A hatékonyság nem arról szól, hogy pihenünk, és a pihenés nem arról szól, hogy hatékonyak vagyunk. Ugye értitek mire gondolok? Mégis. Gyakran tapasztalom, hogy nem tudjuk jól kihasználni a rendelkezésre álló pihenőidőnket. Vannak ismerősem, munkatársaim, akik percre végigdolgozzák a rendelkezésre álló szabad hétvégéiket. Vannak olyanok, akik igyekeznek nem csinálni semmit, hiszen a pihenés valami ilyesmiről szólna, de mégis, mikor véget ér a hétvége fáradtabbnak érzik magukat, mint előtte. Vannak olyanok, akik lelkiismeretfurdalást éreznek, ha nem dolgoznak, ezért bár magukra erőltetik a kikapcsolódást, mégis egész végig azon jár az agyuk, hogy mit is kellene csinálniuk, és mennyire haszontalannak érzik magukat, amikor nem dolgoznak. És még lehetne folytatni a listát.

Valószínűleg egyetértünk abban, hogy az előbb felsorolt típusok egyike sem képes hatékonyan pihenni. De mit is értek én hatékony pihenés alatt? Akkor nevezem hatékonynak a pihenést, ha képesek vagyunk elengedni magunkat, ha feltöltődünk, ha közben nem agyalunk azon, hogy mit is kellene csinálnunk, ha nem rágjuk magunkat az életünk haszontalanságán. Ha jobban beleondolok, ez egy nagyon messzevivő téma.

Ahhoz, hogy képessé váljunk a hasznos pihenésre, meg kell válaszolnunk néhány könnyűnek tűnő, de valójában nehéz kérdést. A munkám során gyakran szembesülök azzal, hogy amikor megkérdezem a kliensektől, betegektől, hogy mi teszi őket boldoggá, vagy mi okoz nekik örömet, sokszor nem kapok érdemi választ. Nagyon sokan vannak olyanok, akik vagy nem gondolkodtak el még ezen, vagy automatikusan a "mások", a társadalom által általánosan elfogadott örömforrásokat sorolják fel, de amikor mélyebben boncolgatni kezdjük a témát, rájönnek, hogy nem is biztos, hogy számukra is boldogságforrás, amiben eddig hittek. Vegyünk egy példát, ez gyakran előfordul fiatalok körében. Az általánosan elfogadott tétel: egy buliban mindenki jól érzi magát. Sok fiatal beleesik ebbe a csapdába. Elmennek bulizni, és valami szuper élményt várnak tőle, aztán csalódnak. Pedig, alapvetően nem is szeretnek buliba járni, mert sok az ember, nem szeretik a zenét, nem szeretnek táncolni, ettől frusztrálódnak. Milyen tanulságot vonnak majd le: egy buliban mindenki jól érzi magát, én viszont nem, akkor velem baj van. Dehogy van, csak ő másmilyen. Lehet, hogy egy kisebb társaságban érzi magát jól, a barátai körében, vagy egy koncerten, stb.

Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a mi okoz nekem örömet kérdésre, magunkba kell néznünk, és őszintének lenni magunkhoz. Lehet, hogy meglepő válaszokat fogunk kapni, lehet, hogy ellentmondásosak lesznek azokkal az információkkal, amelyeket eddig gondoltunk magunkról. Lehet, hogy ijesztőek is lesznek. De ha képesek leszünk ezekkel megbírkózni, sokkal közelebb jutunk ahhoz, hogy kik is vagyunk valójában.

Ha örömteli tevékenységet végzünk, amely lefoglal, akkor az nemcsak problémákról való figyelemelterésre (és stresszoldásra) lesz jó, hanem sekrentheti a kreativitásunkat, az intuíciónkat és a jó kedvünket is.  

Az első lépés a hatékony pihenés felé tehát, hogy megtudjuk, mi okoz nekünk örömet. Ha ezzel megvagyunk, az már a munka oroszlánrészét jelenti, de még hátravan néhány lépés. Mérlegelnünk kell, hogy az örömforrás mekkora feltöltődést okoz számunkra. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ha a választott tevékenységünk sok energiabefektetéssel is jár, és jobban lefáraszt mint, feltölt, akkor érdemes egy lazább hét előtti hétvégén beiktatni. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját határainkkal testileg és lelkileg egyaránt. Hol is vannak ezek a határok? Megtudhatjuk, ha feltesszük magunknak az alábbi kérdéseket. Milyen az, amikor testileg vagy lelkileg fáradt vagyok? Mi jelzi nálam, hogy elértem a határomhoz? Lehet, hogy nyűgössé, dühössé, követelőzővé, szomorúvá, passzívvá válok? Esetleg képtelen vagyok elaludni? Elveszítem az érdeklődésemet? Ha tudjuk, hol vannak a határaink, odafigyelhetünk rájuk, és elkerülhetjük, hogy nagyon kimerítsük magunkat.

A következő lépés a pihenés értékének a megteremtése. Ez különösen azoknak lehet hasznos, akik egyedül a munkában töltött időt tekintik értékes elfoglaltságnak. Pontosítok, saját magukat csak akkor tekintik értékesnek , ha munkával töltik az idejüket. Ez nem tudatos döntés eredménye. Amint távolodni kezdenek a munkától, egy kis kellemetlen érzés jelenik meg bennük, és ez a kellemetlen érzés minden pihenéssel töltött perccel nőttön nő. Előfordulhat, hogy egy teljes phenéssel töltött nap után az önbecsülésük súlyosan megroppan, és teljesen haszontalan entitásnak érzik magukat. Ezért mindent meg is tesznek ennek elkerülésére. Aki úgy érzi, magára ismert az alábbi leírásban, és szeretne ezen változtatni, érdemes lehet tudatosítani, hogy ő önmagában értékes ember, akkor is, ha egy-két napig semmit nem csinál. Érdemes átgondolni azt is, hogy a pihenésre szánt idő miért lehet hasznos. Pl.: ha képes leszek feltöltődni, sokkal hatékonyabban tudok majd dolgozni, jobb kedvű leszek, türelmesebb, pozitívabbak lesznek a gondolataim, akár több időt tölthetek a családommal is. Egy új gondolatot kell megtanulniuk: a pihenéssel töltött időben is értékes ember vagyok. És erre a gondolatra időről időre emlékeztetniük kell magukat.

Összességében azt lehet mondani, bármilyen furán is hangzik, hogy a pihenéshez is szükség van tudatosságra és némi tervezésre, hogy számunkra hasznos legyen.

Jó pihenést! :)

Elérkezett a hétvége. A nyugodt és zavartalan alvás fontos része, hogy képesek legyünk feltöltődni a rendelkezésre álló pihenőidőnkben. Időről-időre mindannyiunkkal előfordulhat, hogy valamilyen pszichés probléma, stresszes élethelyzet miatt képtelenné válunk a pihentető alvásra. Előfordulhat, hogy az elalvás válik nehezítetté, vagy éjszaka felébredünk, és képtelenek vagyunk visszaaludni. A következő technikák ezekben az esetekben segíthetnek az ellazulásban és az elalvásban:

1. lefekvés előtt rendezni a gondolatainkat - kicsit olyan ez, mintha számadást csinálnánk. Különösen akkor lehet hatásos, ha nagyon sok az előttünk tornyosuló teendő, amit meg kell valósítanunk. Érdemes lefekvés előtt számbavennünk, mit csináltunk meg aznap, mivel és hánykor kell kezdenünk másnap, és tudatosítani azt is, hogy most ezzel az éjszaka folyamán egész a másnapi munkakezdésig nem fogunk foglalkozni, mert pihennünk kell. Ha egy belső sürgető gondolat mégse hagyna nyugodni bennünket, szigorúan vissza kell térni ahhoz, hogy a munka ideje a következő reggel kezdődik.

2. lélegezzünk - az egyik legegyszerűbb és legcsodálatosabb technika, talán ezzel kellett volna kezdenem. A légzésre való odafigyelés az egyik legfontosabb eszközünk arra, hogy háborgó gondolatainkat lecsillapítsuk. Miközben a tüdőnkből ki-be áramló levegő útját követjük, figyelmünket erre összpontosítjuk, nem adunk lehetőséget gondolatainknak össze-vissza cikázni. Ezáltal megnyugszunk, ellazulunk, és képessek leszünk pihenni. Érdemes, különösen, ha kint hűvösebb idő van, szellőztetni előtte a hálószobánkban. 

3. relaxáljunk - nem tudom, hogy valakinek az segített-e valaha elaludni, hogy képzeletben ugráló bárányokat számolt (vajon honnan jöhetett ez az ötlet?), de sokkal hatásosabb technika a relaxáció, a test ellazítása. Ez egy viszonylag egyszerű módszer, amely során gondolatban a testünk egyes részeire fókuszálunk, és ellazítjuk őket. Érdemes fejtől a tap irányába haladni. Ha kellő odafigyeléssel végezzük, és nem engedjük, hogy zavaró gondolatok átvegyék a relaxáció helyét, valószínűleg nem fogunk a végére jutni, mert előbb elalszunk.

4. legyünk türelmesek - ha nem tudunk azonnal elaludni, és korábban már volt ezzel nehézségünk, előfordulhat, hogy türelmetlenné és dühössé válunk, hogy miért nem alszunk már. Ettől azonban az ébrenléti szintünk tovább emelkedik, és még kevésvé leszünk képesek elaludni. Próbáljunk meg türelmesek maradni, és elfogadni, hogy bár most még nem alszunk, ez akár meg is változhat hamarosan.

5. keressünk nyugtató gondolatokat - sokat segíthet, ha elképzelünk egy helyet, ahol szívesen lennénk, ahol úgy érezzük, hogy képesek lennénk megnyugodni, ahol biztonságban tudhatjuk magunkat, ahol minden rendben van. Ha esetleg fel tudunk idézni egy nagyon kellemes emléket, helyet, akkor töltsünk el minél több időt itt, és próbáljuk meg érezni azokat a jó érzéseket, amelyeket korábban éreztünk. A kellemes emlékek érzések segítenek ellazulni és megnyugodni.

Mindenkinek jó éjszakát és szép álmokat!

"A gyógyulás nem azt jelenti, hogy a seb már nem létezik. Hanem azt, hogy a fájdalom többé nem irányítja az életünket."

Ha idő előtt beszélsz céljaidról a környezetednek, akkor kevésbé valószínű, hogy meg tudod valósítani őket. Wicklund és Gollwitzer (1981) elmélete szerint agyunkban identitás szimbólumok járulnak hozzá az énképünk kialakításához. Mivel mind a cselekvés, mind a beszéd kialakít ilyen szimbólumokat, ha csak beszélünk a vágyainkról, agyunk részben teljesítettnek érzékeli az elhatározást, és veszítünk a motivációnkból. 

Ha nem elkerülhető, hogy beszélj a terveidről, érdemes úgy megfogalmaznod, hogy ne az eredményt hangsúlyozd: "Lefutom a maratont.", hanem az utat, ami oda vezet: "Szeretném elérni, hogy képes legyek lefutni a maratont." Így nem keletkezik korai teljesítettség érzés benned, és nem veszítesz motivációt sem.

Mosolyogj! A mosolygás fiziológiailag és hormonálisan is hat szervezetünkre. Ettől jobban érezzük magunkat, és még többet akarunk mosolyogni.

A mosolygás gyógyít, mosolyogj minden nap!

Egy vallomással tartozom. Én szoktam nézni a Hagyjál főzni!-t. Mondhatnám azt, hogy azért mert pszichológusként követnem kell az aktuális valóságshowkat és egyéb szórakoztató műsorokat annak érdekében, hogy tudjam, mit néznek mások. De nem ezért. Egyszerűen azért, mert viccesnek és szakmailag izgalmasnak tartom.

Azok számára, akik nem ismerik ezt a gasztro realityt, röviden leírom, hogy miről is van szó. Kéttagú csapatok-családok versenyeznek egymással. A család tapasztaltabb tagja (anyuka vagy apuka) irányítja a főzőpult széléről a tapasztalatlanabb fiatalt. Egy perc áll rendelkezésre bevásárolni, majd meghatározott időn belül el kell készíteni az egyik családi ételt. Az idő lejárta után Vajda Pierre ételkritikus vakon kóstolja meg az ételeket, majd dönt a továbbjutásról.

De nézzük, hogy mitől is válik nehézzé a főzés az elején még magabiztosnak tűnő családok számára is. Először is az egy perces bevásárlás során a versenyzők ismeretlen terepen mozognak, ha a fiatalok felismerik egyáltalán azt a hozzávalót, amelyet éppen keresnek, az idői nyomás hatására nő a stressz, ami rontja a koncentrációt. Tehát nem biztos, hogy észreveszik pl.: a hűtőben a tojást vagy a túrót. Arról nem is beszélve, hogy a szülők sem biztosan tudják felidézni a recept alapanyagait, illetve sokszor nem kalkulkálják bele az olyan alapvető hozzávalókat, mint só és bors, amely nyilván minden más normális konyha tartozéka lenne. De ők nem egy normális konyhában vannak éppen. Azok a mondatok, sem sokat segítenek a fiataloknak a válogatásban, hogy "gyorsan, gyorsan", "hozzad már", "azt, meg azt". 

Ezután követezik a főzés. És ismét elérkeztünk az időhöz, a legsúlyosabb nehezítő tényezőhöz, amely nagyon megnehezíti a versenyzők dolgát. Mert nemcsak arról, van szó, hogy a rendes menet szerint kell elkészíteni az unalomig ismert receptet. Itt több munkafázist kell egyszerre átgondolni a gyakorlott irányító családtagnak. Sőt, ha időszűkébe kerülnek, képesnek kell lennie lerövidíteni a tevékenységi időket, pl.: vízmelegítővel előre felforralni a vizet, egész helyett kis darabokban főzni a burgonyát, hogy biztosan ne maradjon nyers, stb. Azok teljesítenek igazán jól, akik egyszerre több mindenre is tudnak figyelni, és rugalmasan alkalmazkodni a problémákhoz. 

A következő fontos dolog a kommunikáció. Itt sokan elvéreznek. Az irányító családtagnak figyelnie kell arra, hogy mit és hogyan csinál a tapasztalatlanabb családtag a konyhában. És az ő nyelvén, az ő szempontjából elmagyarázni, hogy mit is kell csinálnia. Sok szülő nem veszi észre, hogy gyermeke nem tart vele szemkontaktust, hiszen éppen végzi a feladatát, pl.: krumplit pucol, húst kloffol, így a korábban említett "azt, nem azt" mondatok és mutogatások nem sokat segítenek. Az is érdekes, hogy a szülők abban a hitben vannak, hogy értékes instrukciókkal látják el éppen gyermekeiket, pedig csupán annyit mondanak, hogy "siess már, siess már", "nem, nem, nem", és nem értik, és egyre dühösebbé válnak, amikor nem hajtják végre gyermekeik, amit ők kigondoltak. Fontos taktika lehet ilyenkor, hogy a szülők végiggondolják, mit is kell csinálni, ezt a lehető legtöbb információval elmagyarázni, és ha látják, hogy nem azt csinálja a fatal, akkor másképpen újra elmagyarázni neki.

Az is meglepő, mennyi időt képesek elvesztegetni a szülők gyermekeik szapulásával, ami a végeredményt tekintve a lehető legkevésbé célravezető technika. A "kicsi fiam hogy' lehetsz ilyen hülye" mondat semmiféle információt nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mit kéne éppen a kicsi fiúnak a hússal csinálnia. 

A konyhában tevékenykedő fiatalok figyelme, ügyessége és gyorsasága is rendkívül sokat számít a továbbjutás szempontjából. Ha képes odafigyelni az utasításokra, és lekövetni azokat, el fog készülni az étel. Ugyanígy, egy ügyetlenebbül magyarázó szülő mellett a kellő információkra rákérdező gyermek nagyban fogja növelni a sikeres családi együttműködés esélyét. 

Mindkét félnél fontos tényező az idői nyomásra jelentkező stressz tűrési képessége. Érdekes megfigyelni, hogy ki hogyan reagál stresszhelyzetben. Ki marad nyugodt, ki lesz indulatosabb, esetleg támadó, ki az aki szétesik és ezáltal a teljesítménye is romlik.

Megfigyelhető az is, hogy a versenyzők közül nem feltétlenül a legtisztábban, legrendesebben és legszebben dolgozók jutnak tovább. Hiszen a lényeg a gyorsaság, és hogy ehető étel kerüljön Pierre elé. Onnan már minden az ételkritikus kezében van.

Azért szeretem ezt a műsort, mert kicsiben leképezi, hogy hogyan is viselkedhetnek a családok egyéb stresszhelyzetekben, hogyan tudnak együttműködni és kommunikálni egymással. Érdemes megfigyelni, hogy a továbbjutók mennyivel jobb stratégiákat alkalmaznak, akár még készülnek is mentálisan a versenyre. A kommunikáció, az együttműködés, a stresszhelyzetek kezelése fejleszthető, és javíthatják a hétköznapi megküzdéseinket és sikerességünket az életben. 

A felnőtt színezők virágkorukat élik. Lehet kapni füzet és könyv formában, internetről letölthető, vannak köztük mandalák, állatosak, növényesek és nonfiguratívak. Mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt.

Tapasztalataim alapján, a színezők tekintetében, kétféle ember van, az aki megőrül tőle, nem köti le és idegesíti, és az, aki áhítattal és lelkesedéssel színezi (vagy színezné, ha jutna rá ideje).

"Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, készíts magadnak egy ajtót." Milton Berle