Egy vallomással tartozom. Én szoktam nézni a Hagyjál főzni!-t. Mondhatnám azt, hogy azért mert pszichológusként követnem kell az aktuális valóságshowkat és egyéb szórakoztató műsorokat annak érdekében, hogy tudjam, mit néznek mások. De nem ezért. Egyszerűen azért, mert viccesnek és szakmailag izgalmasnak tartom.

Azok számára, akik nem ismerik ezt a gasztro realityt, röviden leírom, hogy miről is van szó. Kéttagú csapatok-családok versenyeznek egymással. A család tapasztaltabb tagja (anyuka vagy apuka) irányítja a főzőpult széléről a tapasztalatlanabb fiatalt. Egy perc áll rendelkezésre bevásárolni, majd meghatározott időn belül el kell készíteni az egyik családi ételt. Az idő lejárta után Vajda Pierre ételkritikus vakon kóstolja meg az ételeket, majd dönt a továbbjutásról.

De nézzük, hogy mitől is válik nehézzé a főzés az elején még magabiztosnak tűnő családok számára is. Először is az egy perces bevásárlás során a versenyzők ismeretlen terepen mozognak, ha a fiatalok felismerik egyáltalán azt a hozzávalót, amelyet éppen keresnek, az idői nyomás hatására nő a stressz, ami rontja a koncentrációt. Tehát nem biztos, hogy észreveszik pl.: a hűtőben a tojást vagy a túrót. Arról nem is beszélve, hogy a szülők sem biztosan tudják felidézni a recept alapanyagait, illetve sokszor nem kalkulkálják bele az olyan alapvető hozzávalókat, mint só és bors, amely nyilván minden más normális konyha tartozéka lenne. De ők nem egy normális konyhában vannak éppen. Azok a mondatok, sem sokat segítenek a fiataloknak a válogatásban, hogy "gyorsan, gyorsan", "hozzad már", "azt, meg azt". 

Ezután követezik a főzés. És ismét elérkeztünk az időhöz, a legsúlyosabb nehezítő tényezőhöz, amely nagyon megnehezíti a versenyzők dolgát. Mert nemcsak arról, van szó, hogy a rendes menet szerint kell elkészíteni az unalomig ismert receptet. Itt több munkafázist kell egyszerre átgondolni a gyakorlott irányító családtagnak. Sőt, ha időszűkébe kerülnek, képesnek kell lennie lerövidíteni a tevékenységi időket, pl.: vízmelegítővel előre felforralni a vizet, egész helyett kis darabokban főzni a burgonyát, hogy biztosan ne maradjon nyers, stb. Azok teljesítenek igazán jól, akik egyszerre több mindenre is tudnak figyelni, és rugalmasan alkalmazkodni a problémákhoz. 

A következő fontos dolog a kommunikáció. Itt sokan elvéreznek. Az irányító családtagnak figyelnie kell arra, hogy mit és hogyan csinál a tapasztalatlanabb családtag a konyhában. És az ő nyelvén, az ő szempontjából elmagyarázni, hogy mit is kell csinálnia. Sok szülő nem veszi észre, hogy gyermeke nem tart vele szemkontaktust, hiszen éppen végzi a feladatát, pl.: krumplit pucol, húst kloffol, így a korábban említett "azt, nem azt" mondatok és mutogatások nem sokat segítenek. Az is érdekes, hogy a szülők abban a hitben vannak, hogy értékes instrukciókkal látják el éppen gyermekeiket, pedig csupán annyit mondanak, hogy "siess már, siess már", "nem, nem, nem", és nem értik, és egyre dühösebbé válnak, amikor nem hajtják végre gyermekeik, amit ők kigondoltak. Fontos taktika lehet ilyenkor, hogy a szülők végiggondolják, mit is kell csinálni, ezt a lehető legtöbb információval elmagyarázni, és ha látják, hogy nem azt csinálja a fatal, akkor másképpen újra elmagyarázni neki.

Az is meglepő, mennyi időt képesek elvesztegetni a szülők gyermekeik szapulásával, ami a végeredményt tekintve a lehető legkevésbé célravezető technika. A "kicsi fiam hogy' lehetsz ilyen hülye" mondat semmiféle információt nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mit kéne éppen a kicsi fiúnak a hússal csinálnia. 

A konyhában tevékenykedő fiatalok figyelme, ügyessége és gyorsasága is rendkívül sokat számít a továbbjutás szempontjából. Ha képes odafigyelni az utasításokra, és lekövetni azokat, el fog készülni az étel. Ugyanígy, egy ügyetlenebbül magyarázó szülő mellett a kellő információkra rákérdező gyermek nagyban fogja növelni a sikeres családi együttműködés esélyét. 

Mindkét félnél fontos tényező az idői nyomásra jelentkező stressz tűrési képessége. Érdekes megfigyelni, hogy ki hogyan reagál stresszhelyzetben. Ki marad nyugodt, ki lesz indulatosabb, esetleg támadó, ki az aki szétesik és ezáltal a teljesítménye is romlik.

Megfigyelhető az is, hogy a versenyzők közül nem feltétlenül a legtisztábban, legrendesebben és legszebben dolgozók jutnak tovább. Hiszen a lényeg a gyorsaság, és hogy ehető étel kerüljön Pierre elé. Onnan már minden az ételkritikus kezében van.

Azért szeretem ezt a műsort, mert kicsiben leképezi, hogy hogyan is viselkedhetnek a családok egyéb stresszhelyzetekben, hogyan tudnak együttműködni és kommunikálni egymással. Érdemes megfigyelni, hogy a továbbjutók mennyivel jobb stratégiákat alkalmaznak, akár még készülnek is mentálisan a versenyre. A kommunikáció, az együttműködés, a stresszhelyzetek kezelése fejleszthető, és javíthatják a hétköznapi megküzdéseinket és sikerességünket az életben.