Léleksushi elvitelre

Idézet

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. 

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz.

Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám.

Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak.

Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást.

Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket.

A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást.

Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni.

Untatnak a túlzások, és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

José Micard Teixeira portugál coach

Nekem miért esik rosszul az, ami másnak nem?

A túlérzékenységről

"Mindenféle apróságon kiakadok. Jelentéktelen dolgokon rágom magam, és nem tudom elengedni őket. A barátaim hiába mondják, hogy ne foglalkozzam velük, mert lényegtelenek. Nem megy. Nagyon bántanak. Mindig azon agyalok, mások mit gondolhatnak rólam. Ha valami negatívat mondanak, legyen az akármilyen semmiség, akkor is azon tépelődöm, miért mondták. Újrá és újra elemzem a helyzetet, hogy mit rontottam el. Ez szörnyű. Mi a baj velem?"

 

Ha valaki a fenti néhány mondatban magára ismer, akkor feltehetően a lelki túlérzékenység tünetetitől szenved. A túlérzékenység vagy szuperérzékenység (dr. Elaine N. Aron fogalma szerint) érzelmi törékenységet, sebezhetőséget jelez. Ez az állapot lehet átmeneti, utalhat egy stresszel teli, nehéz időszakra, de lehet állandó személyiségjellemző is. Egy biztos, aki megtapasztalja, nagy valószínűséggel tehernek, problémának érzi, és meg akar tőle szabadulni.

 

De nézzük, hogy mi okozhatja a túlérzékenységet. Az idegrendszerünknek a normális működéshez optimális mennyiségű ingerlésre van szüksége. Ha az optimálisnál kevesebb inger éri, unatkozunk, ha több kifáradunk. A túlérzékeny emberek érzékeny idegrendszerrel rendelkeznek, mely részletesebben dolgozza fel az információkat, mint a kevésbé érzékenyek idegrendszere, és emiatt intenzívebben reagálnak a külvilágból érkező különféle ingerekre (látvány, hangok, szagok, fájdalom). Egy zajos, emberekkel teli plázában egy túlérzékeny ember már pusztán a látványtól és a zajtól képes rövid időn belül besokallni és elfáradni, mivel idegrendszerük az erős ingerlés hatására könnyebben kimerül.

 

A túlérzékenyek személyekre erősen hatnak az érzelmek. Nemcsak saját érzelmeiket élik meg magasabb hőfokon, de azonnal érzékelik a környezetük érzelmi és hangulatváltozásait is. Ha nem képesek rá, hogy ettől függetlenítsék magukat, akkor könnyen megeshet, hogy mások érzelemingadozásai hatására elromlik a kedvük vagy bizonytalanná válnak.

 

De hogy is lehetséges ez? A személyközi kommunikációnk során az agyunk feldolgozza a mások által mondottakat, leírtakat. A feldolgozás alatt többféle szűrőn is keresztülmegy az információ, és nemcsak a tartalmát elemezzük (vagyis, hogy mit mondott a másik), hanem egy érzelmi szűrőn is átengedjük a hallottakat, olvasottakat. A kommunikáció érzelmi szűrése fontos a beszélgetőpartnerünk hangulatának, szándékának meghatározásában. Megtudhatjuk belőle, hogy pl.: milyen kedve van a másiknak, ártani akar-e nekünk vagy kedvesen közeledik felénk. Azonban túlérzékenység esetén ez az érzelmi szűrő is túlműködik, ilyenkor az információ sérülhet, és rosszul dolgozódik fel. Előfordulhat, hogy ott is veszélyt jelez, ahol valójában nincs is. A túlérzékeny személy a másik rossz hangulatát is magára veheti, és, úgy érezheti, hogy róla szól.

 

A túlérzékeny személyek azonban nemcsak az előbb említett tünetek miatt szenvedhetnek, de jellemzően azt élik meg, hogy a környezetük nem érti meg őket. Gyakran megesik, hogy szülők, ismerősök, munkatársak számára fárasztóvá válik a túlérzékeny ember állandó “problémakeresése”, “hisztije”, és azt közvetítik a túlérzékeny személy felé, hogy viselkedése nem normális, valami baj van vele. Előfordulhat az is, hogy a környezet elutasítóvá válik a túlérzékeny személlyel szemben, pedig valójában ők elfogadására vágynak a legjobban. Érthetővé válik, hogy a túlérzékeny emberek miért szenvednek gyakran az önbizalom és az önelfogadás hiányától, rossznak, hibásnak érzik magukat, és meg akarnak szabadulni a túlérzékenységüktől.

 

Hogyan kezelhető a túlérzékenység? A cikk folytatásából kiderül.

 

Forrás:

http://www.healthcentral.com/depression/c/84292/139975/depression/

http://hsperson.com/

 

https://www.psychologytoday.com/blog/ironshrink/201411/the-difference-between-highly-sensitive-and-hypersensitive

 

Őszinte meghatódottsággal és köszönettel

Vannak az életben olyan érzések, amelyekre nehéz szavakat találni. Amiről most írni szeretnék, az is egy ilyen dolog, de mégis igyekszem megtalálni a módját annak, hogy kifejezzem, amit érzek. És most ezt nemcsak azért teszem, mert "így illik" (egyébként így is illik), vagy mert szeretem megköszönni, ha kapok valamit. Azért szeretnék írni az érzéseimről, mert hihetetlenül jólesik, ami történt.

De mi is történt? Kitettem a hirdetést, hogy Horváth Anikó kolléganőmmel és barátnőmmel magánrendelőt nyitunk. És ami következett, az valami elképesztően csodálatos volt. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk (Anikó és én is), elképesztően sok támogatást, és ami még fantasztikus, hogy nemcsak a családtól, barátoktól és ismerősöktől (nekik is köszönjük), hanem a munkatársainktól. Ők nemcsak szóban gratuláltak és fejezték ki támogatásukat, hanem lájkokkal és megosztásokkal vitték hírét a rendelőnknek. 

Hihetetlenül szép élményben részesítettek bennünket a munkatársaink, az elmúlt hetekben többen személyesen jöttek oda hozzánk, vagy facebookon jelezték, hogy szurkolnak nekünk, és hogy hajrá! Személy szerint ezen az elképesztően pozitív reakción annyira meghatódtam, hogy folyamatosan a hatása alatt vagyok, és úgy éreztem, hogy muszáj ebből a csodás élményből visszajuttatnom azoknak, akik ezt okozták!

Szóval innen is köszönjük (Anikó nincs fent a facebookon, ezért kérte, hogy az ő nevében is írjam) a Gálfi Béla Kórház és Sara Otthon dolgozóinak, kedves munkatársainknak, hogy támogattatok bennünket akár egy kedves szóval, akár szimpátiátokkal, akár megosztással, akár lájkokkal. (És most csak azért nem sorolok fel mindenkit név szerint, mert nem szeretnék senkit sem kihagyni). Tudnotok kell, hogy mindkettőnknek elképesztően jólesik a támogatásotok, és már ezért az érzésért megérte, hogy belevágtunk. :) Csodásak vagytok, és szuper élményt szereztetek mindkettőnknek! :)

Címkék: köszönet

HAMAROSAN NYITUNK!

Június 1-jével nyit Két menta nevű pszichológiai magánrendelőnk a budakalászi Egészségházban (Budakalász Klisovác utca 6.)! 

Múlt pénteken írtuk alá a rendelő bérleti szerződését Horváth Anikó pszichológus kolléganőmmel a Budakalászi Önkormányzatnál. Azóta pedig folyamatosan intézzük a kezdéssel járó feladatokat, pl.: berendezés, weboldal, logó és névjegykártya készítés. Nagyon izgalmas ez az időszak számunkra, nagyon várjuk a nyitást. 

Hamarosan bemutatom az új weboldalunkat is!

Már lehet érdeklődni és jelentkezni a 06703284687-es telefonszámon!

HETI TIPP

Taníts, hogy tanulj

Ha egy új dolgot tanulsz, gyorsabban elsajátíthatod az új információkat, ha megtanítod egy barátodnak. Bátorítsd, hogy tegyen fel kérdéseket. A kérdésekről való gondolkodás segíteni fog, hogy összefüggéseiben lásd a témát. A közös gondolkodás személyes élménnyé teszi az információelsajátítást, így ha a barátoddal együtt eltöltött időre gondolsz, könnyebben fel tudod majd idézni a tanultakat.

Ha valamit érthetően át tudsz adni, akkor már elég jól tudod.

ETTŐL MEGVÁLTOZIK AZ ÉLETED

Vagy mégsem?

Képzéseim során mindig azt hangsúlyozták tanáraim, hogy a pszichológus nem mágus, nem tud varázsolni, nem ismer varázsigéket sem. Megtanultam, ha valaki megkeres, tisztázni kell vele az elvárásait, annak érdekében, hogy ne tőlem várja a csodát, mert a pszichológus nem is csodatévő. Azt is megtanultam, hogy az életben a változás hosszú folyamat, és gyakran nem könnyű, nem megy varázsütésre.

Mégis azt tapasztaltam, vannak varázsigék, varázsmondatok, vannak csodálatos formulák, amelyeket kimondva megváltozhat az életünk egy pillanat alatt... Csak sokszor nem vagyunk még készek a varázslatra. Nem vagyunk képesek kimondani, meghallani, megérteni, beteljesíteni. Nem a varázsigével van baj, hanem az időzítéssel. 

Nem egyszer volt olyan élményem, hogy heteken, hónapokon át dolgoztunk egy-egy kliensemmel valamilyen témán, és hiába ismételtünk el újra és újra valamit, amit fontos lett volna megértenie. Átfogalmazva, és újra átfogalmazva. Mégsem értette meg. Vagy ha megértette, nem volt számára jelentősége. Aztán egyszer csak arról számolt be, hogy felfogta. Ott abban a pillanatban, a gondolat a sajátja lett, megértette, és be tudta építeni az életébe. Miért pont akkor? Mert akkor jött el az ideje. Akkor lett kész a változásra. Akkor lett kész a varázslatra.

Van úgy, hogy látsz egy reklámot, egy feliratot, egy posztert, és nem tulajdonítasz jelentőséget neki. De biztos veled is megtörtént már, hogy egy szó, vagy egy mondat megütötte a fületedet, és mindenhonnan visszhangozni kezdett. Leülsz a buszon, és a melletted ülők beszélgetéséből egyszer csak meghallod. Az unalomig ismert reklámban, feliraton vagy poszteren meglátod. Beszélsz egy ismerőssel, és kimondja a varázsszót vagy mondatot, és tudod, hogy ez egy jel, amit meg kell hallanod. Egyszerű szó, vagy mondat, hallottad már ezerszer, de ott, akkor, csak neked szól. Jelentőssé válik. Varázslattá. 

Szóval szerintem, léteznek varázsigék, amelyek időnként egy csapásra megváltoztatják az életünket. Ha készek vagyunk meghallani, megérteni őket. A személyes varázsigénkké válnak egy rövid időre. 

Amíg el nem veszítik erejüket, és vissza nem süllyednek újra a jelentéktelen mondatok közé...

ÉRDEKESSÉGEK A PSZICHOLÓGIA VILÁGÁBÓL

Honnan láthatjuk, hogy őszinte egy mosoly?

A kérdés Guillaume Duchenne XIX. századi francia orvoskutató nevéhez köthető. Duchenne azt akarta megvizsgálni, hogy a nevetés és vicsorgás között mi a különbség, ezért árammal ingerelte kísérleti alanyainak arcát, és összegezte az eredményeket. Azt találta, hogy a különbség nem a szájnál, hanem a szemeknél jelentkezik, mert nevetés közben szarkalábak jelennek meg a szem környékén. Ezeket a szemkörnyéki izmokat nehéz akaratlagosan működtetni, felszabadult nevetés közben azonban összehúzódnak. 

Hasonlóképpen különböztethető meg egymástól az őszinte és nem őszinte mosolygás. Az őszinte mosolyt Duchenne-mosolynak, a többi mosolyfajtát nem Duchenne-mosolynak nevezték el a kísérlet után 100 évvel. A két mosoly elkülönítése nem könnyű feladat, 50 pszichológia szakos hallgatóval végeztek kísérletet a nem Duchenne-mosoly kiszúrására. Azonabn csak egyikük ért el 100%-os, és ketten 95%-os eredményt a teszten. 

 

TUDOMÁNYOS

Az agresszió tanulható - A Bobo Doll kísérlet

Az 1961-es kísérletben Albert Bandura az agresszió szociális tanulásának mintázatát vizsgálta. Azt próbálta bebizonyítani, hogy a különböző viselkedésformákat nemcsak megerősítés (jutalmazás és büntetés) hatására tanuljuk meg, hanem megfigyelés útján is. Tehát azáltal tanulunk el magatartásformákat (legyenek azok a szociális normáknak megfelelőek vagy deviánsak), hogy megfigyeljük mások cselekedeteit, és leutánozzuk azokat.

Kísérletében gyermekek azt nézhették végig, hogy egy felnőtt ember különböző, változatos módokon megver, rugdos egy levegővel felfújt nagyméretű babát, ezt nevezték Bobo Dollnak (Bobo babának). Ezután a gyerekeket is beengedték Bobo babához. Sejthető módon a kicsik, nemcsak, hogy elpüfölték Bobo babát, de leutánozták a felnőtt agresszív cselekedeteit (kalapáccsal ütötték, eldobták, megrúgták, stb.). 

A kísérletben megállapították, hogy a gyermekek annál jobban leutánozták a felnőttek viselkedését, minél jobban kedvelték őket. De úgy tűnik az agresszió tanulásában nem szükséges, hogy kedveljük a mintát adó személyt, attól is jutalmazó erejűvé válik, ha sikereket lehet vele elérni, és akkor beépítjük viselkedési repertoárunkba.

A videó az eredeti kísérletet mutatja be, és maga Bandura mesél alatta. Félelmetes és elgondolkodtató végignézni a képsorokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez csak egy kísérlet volt.

Forrás:  http://stanford.edu/dept/psychology/bandura/press.html

ÉRDEKESSÉGEK A PSZICHOLÓGIA VILÁGÁBÓL

Hol laknak az érzelmek?

Az érzelmeink hatnank ránk, irányítják viselkedésünket. Legtöbbször tisztában vagyunk érzelmi állapotunkkal (pl.: hogy mikor vagyunk dühösek, szomorúak vagy boldogok), de vajon mennyire figyelünk oda érzelmeink testi tüneteire.

Laura Nummenmaa és társai (2013) kutatásukban azt vizsgálták, hogy az emberek érzelmeiket testük melyik részében érzik. Arra kérték a kísérletben résztvevőket, hogy különböző érzelmi ingerek hatását figyeljék meg saját testükön, és jelöljék be a rendelkezésükre bocsátott testtérképeken. A kísérleti alanyoknak fel kellett tüntetni, az érzet intenzitását és az aktivitás hőfokát. A kutatók azt találták, hogy a kitöltők koruktól, nemüktől, kulturális hovatartozásuktól függetlenül hasonlóképpen érzékelték az érzelmeket testükben. (l. kép)

Egyes érzelmek során kifejezett fájdalmat vagy kellemetlen érzést tapasztalhatunk, ezek a negatív érzelmeink. Például ha szomorúak vagyunk mellkasi fájdalmat érezhetünk, ha haragszunk fejfájást és kellemetlen izomfeszülést a nyak, a vállak és a karok táján. Ezek alapján sejthető, hogy a tartós (feldolgozatlan) érzelmeink kínzólag hatnak testünkre, és szerepet játszhatnak krónikus betegségeink kialakulásában.

Egy dolog biztos, számít, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk, és egészségünk érdekében érdemes odafigyelni érzéseinkre.

Forrás: http://www.pnas.org/content/111/2/646.full